2010. aug. 19.   Wiesbaden
2010. aug. 21.   Prága
2010. szept. 7.   Győr, Richter János terem
           

A BFZ Alapítvány


A Budapesti Fesztiválzenekar több mint zene, a BFZ nemcsak a zenéről szól, hanem a civil kurázsiról is, hiszen a zenekar fenntartója egy független civil szervezet, a BFZ Alapítvány. A BFZ története arról is szól, hogyan lehet a közszféra és a magánszféra együttműködével maradandó kulturális értéket létrehozni és fenntartani.

A BFZ életében új szakasz kezdődött, amikor 1992-ben, az akkor létrejött BFZ Alapítvány és a Főváros megállapodása alapján Budapest állandó zenekara lett. Magyarországon, de egész Kelet-Európában úttörő módon a megállapodás megosztotta a terheket és a felelőséget: a Főváros vállalta a zenészek és a menedzsment bérét, az Alapítvány pedig minden egyéb költséget. Biztosította a művészi autonómiát is: a zeneigazgatót az Alapítvány nevezte ki, a menedzser-igazgatót pedig az Alapítvány javaslatára a Főváros.

A nagyszerű indulás és a fantasztikus művészi sikerek ellenére a "kettős fenntartás" egyre több gondot és konfliktust okozott, ezért hét év után a Főváros és az Alapítvány megállapodott, hogy az Alapítvány teljesen átveszi a zenekar fenntartását. 2000 őszétől a BFZ tulajdonosa, fenntartója a BFZ Alapítvány.

Mit érdemes tudni az Alapítványról?

A BFZ Alapítvány legfontosabb feladata, hogy megteremtse a zenekar működésének anyagi, jogi, személyi feltételeit, a művészeti vezető kinevezésével biztosítsa a zenekar töretlen művészi színvonalát. Az Alapítvány vezető szerve a kuratórium, amelynek tagjai zeneszerető magánemberek, civilek   - ha tetszik, "pesti polgárok" -, akik fontosnak tartják, hogy Budapestnek és Magyarországnak legyen egy világszínvonalú zenekara. Munkájukat ingyen végzik, sőt anyagi lehetőségeik függvényében támogatják a zemekart, hiszen megtiszteltetésnek veszik, hogy részesei lehetnek ennek a nagyszerű ügynek.

Az Alapítvány közhasznú szervezet, pénzügyei nyilvánosak, átláthatóak és auditáltak.

 
Az estet vezénylő, jónevű amerikai karmester Lawrence Foster {...} felkészült muzsikus, a zenekar érezhetően figyelt is rá, saját lehetőségeihez mérten mégsem nyújtott optimumot keze alatt. (Persze ne feledjük: a Fesztiválzenekar leghalványabb teljesítménye is klasszisokkal jobb minden más hazai együttes csúcsformájánál).
Budapest, Muzsika, 2001 február, Csengery Kristóf
 

Facebook ikon
BFZ | nagyfelbontású letölthető fotók
BFZ | fotógaléria design: ©Ars-Wonderland