2010. aug. 19.   Wiesbaden
2010. aug. 21.   Prága
2010. szept. 7.   Győr, Richter János terem
A honlaphoz
A honlaphoz
A honlaphoz
A honlaphoz
A honlaphoz
 

Fischer Iván

Fischer Iván az 1983-ban történt alapítás óta a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, emellett ellátja a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri munkáját is.

A BFZ és Fischer Iván közötti, ma már világhírű partneri kapcsolat a komolyzene utóbbi három évtizedének egyik legnagyobb sikertörténete. Fischer számos reformot vezetett be, intenzív próbamódszereket, kamarazenélést honosított meg, amely minden zenekari tag számára biztosítja a kreatív munka lehetőségét. A Fesztiválzenekarra külföldi koncertturnéi, a Philips és a Channel Classics kiadók gondozásában megjelent lemezei révén a nemzetközi zenei élet minden idők egyik legsikeresebb magyar kulturális intézményeként tekint, Fischer Ivánt pedig a világ legújítóbb és leginspirálóbb zenekarvezetői között tartják számon.

Számos új koncertformát talált ki és honosított meg, többek között az évtizedek óta töretlenül sikeres kakaókoncerteket kisgyerekeknek, a meghirdetett műsor nélküli titok-koncerteket, a beszélgetéssel egybekötött egyforintos koncerteket, a Hősök terén tartott nagyszabású szabadtéri hangversenyeket, a szcenikus elemekkel kibővített koncerttermi operaelőadásokat. Több fesztivál alapítása fűződik a nevéhez, így a kilencvenes évek nyári barokk zenei fesztiválja és a 2005-ben elindított Budapesti Mahler Ünnep, amely lehetőséget nyújt új művek rendelésére és bemutatására is.

Vendégkarmesterként Fischer Iván a legrangosabb zenekarokkal dolgozik. Több mint tíz alkalommal vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, évente két hetet tölt a Concertgebouw Zenekarral, legutóbb 2008. márciusában Bach Máté passióját vezényelte óriási sikerrel a zenekar élén. Az Egyesült Államokban washingtoni szerződése mellett rendszeresen dolgozik a New York-i Filharmonikusokkal és a Clevelandi Zenekarral.

Számos korábbi operaházi fellépés után (Bécs, Párizs, London, stb.) viszonylag ritkábban van alkalma operaprodukciók irányítására, de ezeket mindig jelentős nemzetközi figyelem kíséri. Párizsi Varázsfuvolája gyakran látható a Mezzo tévécsatornán, a Glyndebourne-i Fesztiválon 2006-ban általa vezényelt Cosi fan tutte előadás DVD-n is nagy siker. Lemezfelvételeit számos nemzetközi díjjal tüntették ki.

A világhírű karmester budapesti zongora-, hegedű- és csellótanulmányok után a Bécsi Zeneakadémián tanult, Hans Swarovsky karmesterosztályában. Intenzíven foglalkozott a régi zene előadásmódjával, két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztense volt. Az utóbbi években zeneszerzőként is bemutatkozott, 2005-ben Amszterdamban saját szerzői estje volt.

Alapítója a Magyar Mahler Társaságnak, patrónusa a Brit Kodály Akadémiának. Göncz Árpád a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Emlékérmével, a Davosi Világgazdasági Fórum Kristály-díjjal tüntette ki. A francia államtól Chevalier des Arts et des Lettres címet, a magyar államtól Kossuth-díjat kapott. Budapest díszpolgára, a magyar kultúra nagykövete.

 

 
 
A zenekar végig egyenrangú társa volt a két szólistának. {...} Pontosan, nagy hajlékonysággal, odafigyeléssel szolgáltak egy fantasztikus előadást. Kevés operát ismerek jobban, és keveset láttam többször színpadon, hallottam koncertszerű előadásban. Ehhez az előadáshoz fogható élményben még egyik sem részesített.
Millenáris Teátrum - Bartók: A kékszakállú herceg vára. Tóth Péter, Café Momus, 2001.szeptember 4.
 

Facebook ikon
BFZ | nagyfelbontású letölthető fotók
BFZ | fotógaléria design: ©Ars-Wonderland