|
A Collegium Vocale, Sibylla Rubens és a Fesztiválzenekar
Három, azonos műsorú hangversenyén a Budapesti Fesztiválzenekar Bartók, Arvo Pärt és Mozart egy-egy művét játszotta, a két vokális műben a genti Collegium Vocalét (karigazgató: Philippe Herreweghe) hallhattuk, Sibylla Rubens mellett. A két vokális mű párosítása izgalmasnak ígérkezett, a kiadott füzettől eltérően Mozart két vesperása közül a KV. 339-es fogta közre Arvo Pärt Como cierva sedienti című darabját. Mindkét mű egyházi témájú, talán a Mozart zenéjéből áradó életöröm miatt zárult a koncert a vesperás utolsó tételével, a Magnificattal.
Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művét játszani igazi kihívás. Rengeteg felvétel született, jobbnál jobbak, a Bartók Új sorozat legutóbbi lemezén is szerepel. Nagy kihívás azért, mert technikailag nehéz, bár Bartók próbált minél egyszerűbb zenei anyagot írni, a ritmikai sajátosságok; a hangsúlyok, ütemváltások teszik igazán fűszeressé és nehézzé a Zenét. A cím egyszerű, Bartók nem feltétlenül bonyolította a címadást, nem is törekedett soha hangzatos megjelöléseket adni (ellentétben a mai darabcímekkel). A Paul Sacher felkérésére az amatőr zenészekkel is tarkított Bázeli Kamarazenekar tízéves jubileumára írt mű 1937-es bemutatója nagy sikert hozott, Bartók maga is elégedett volt a hallottakkal.
A Fesztiválzenekar előadása sok szép pillanatot tartogatott, remek kivitelezésben szólt a harmadik tétel egészen halk vonós trillázása, a zongora hangja pontosan illeszkedett ide, mind dinamikájában, hangszínében, mind azt a különös hangulatot ábrázolva, ami egészen sajátos, még Bartóknál is. A záró tétel sodró lendülete, elementáris ritmikája szinte az eksztázisig fokozódott, a mű zárása, az épp csak jelzett akkord – nem élve a hangsúllyal, vagy kis ritartandóval – csak fokozta a feszültséget. Azonban kevésnek találtam a Bartók szavaival „meglehetősen szigorúan kidolgozott fúgaszerűség”-gel élő első tétel kaotikus zöngését-zizegését, a második tétel néha pontatlan volt, de nagyon tetszett a szerenádjellegű rész kibontása.
Mozart Vesperae solennes de confessore című műve nem gyakori vendég a koncerttermekben, pedig nagyon szép, a klasszikus stílus és az egyházi zene sajátosságai finoman ötvöződnek a darabban. Mozart e művét 1779–80 közt írta, több másikkal egyetemben, Salzburgban. A vesperást két részletben hallottuk, a szünet előtt az első öt tétel csendült fel, mindegyik előtt egy-egy antifónával. Gyönyörű előadást hallottunk, a zenekari színek a mozarti mű szépségét kiemelték, az énekkar egészen különlegesen szólt. A tökéletesen homogén hangzás nagyon ritka, egyetlen hang sem szólt ki, a non vibrato előadásmód tetszett. Jóval nehezebb egy hangot így énekelni, mint gazdagítva a hangzást, sok esetben sokkal kifejezőbb egyenesen énekelni a hangokat. A Collegium Vocale nem nagy együttes, hangzásuk mégis telt, kiegyensúlyozott és főleg érzékletes. A szólista, Sybilla Rubens a lelkéből énekelt, mellőzve a nagy, kitárulkozó, operákba való érzelmeket, tökéletesen illeszkedett a zenei folyamatokba. Hangja nem nagy, de végtelenül hajlékony, képes bármit kifejezni, öröm volt hallani az énekesnőt. A csodálatos, mennyei magasságokba emelő Magnificat tételt a hangverseny zárásaként hallottuk.
A koncert kétségtelenül legjobban várt eseménye Arvo Pärt Como cierva sedienta című öttételes műve volt, a bibliai szöveg spanyolul hangzott el, a darab a Kanári-szigetek zenei fesztiváljának felkérésére íródott. Pärt rendszeresen komponál egyházi témájú műveket, a nagy részben a 42. zsoltárra épülő Como cierva sedienta nagyzenekarra és nőikarra vagy szoprán szólóra készült. Pärt hangzásvilága csodálatos, nemesen egyszerű, letisztult, a zenekari apparátus a hangszínek miatt nagy, nem pedig az erőltetett fortékért. Különleges a rézfúvósok fojtott hangja, a kontrafagott szerepeltetése, a hegedűk üveghangjainak sejtelmessége. Az unisono, nőikar, esetenként a fél nőikar által énekelt zenei anyaga nem ritkán tartogatott nagyon magas hangokat, a háromvonalas D-ig is felkúszott a dallam. Hogyan voltak képesek majdnem tökéletesen énekelni ezt a zenei anyagot, számomra rejtély, nagyon jó, hogy létezik ilyen kisegyüttes. Mind a zenekar, mind az énekkar olyan légkört teremtett ezzel az előadással, hogy sokáig nem felejtjük el: megállt az idő, régmúlt és jelen találkozott. Fischer Iván gondolatait most is nagyszerűen tolmácsolta a rendkívül felkészült zenekar felé a május 8-i koncerten.
(szabói), Papíruszportál
2010. május 14
 
|
