2010. szept. 7.   Győr, Színház
2010. szept. 8.   Szombathely, Agóra Kulturális Központ
2010. szept. 10.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Fesztiválzenekar ismét meghódította Athént

Az athéni Megaron-teremben adott nagysikerű koncertet hétfőn és kedden a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ). Mindkét esten Beethoven szimfóniái szerepeltek a programban, a világjáró együttes tolmácsolásában elsőként a IV. és a VII. szimfónia hangzott el, másnap pedig a VI. és a IX. szimfónia következett.

A hétfői ráadásszám a zeneszerző VIII. szimfóniájának második tétele volt, külön örömet jelentett a közönségnek, hogy Fischer Iván karmester, a zenekar zeneigazgatója görögül konferálta fel a plusz produkciót. BR>

A Fischer Iván által vezetett fesztiválzenekar szívesen látott vendég a görög fővárosban, olyannyira, hogy a mostani kiváló akusztikával rendelkező remek koncerthelyszínt épp a magyar zenekar avatta fel 1991-ben Mozart Cosí fan tutte című operájával. Azóta is többször játszott az együttes az athéni koncertteremben, amit a néhány hónapja elhunyt elismert zenei mecénásról, a terem egyik létrehozójáról, Krisztosz Lambrakiszról neveztek el. BR>

A mostani koncerteket nem igazán befolyásolta a görög gazdasági krízis, legalábbis, aki amiatt aggódott, hogy a közönség esetleg távol marad a programtól az hamar szembesülhetett azzal, hogy a nézők megtöltik a nézőteret. A kétezer fős Megaron-terem hétfőn csaknem teljesen megtelt, kedden pedig teljes telt házat vonzott a magyar zenekar vendégjátéka. A hétfői nézők közül sokan másnap is visszatértek, kíváncsiak voltak, hogy főként a IX. szimfóniát miként szólaltatják meg a budapesti zenészek. Persze jó partnereket is kaptak erre az estére a fesztiválzenekar muzsikusai, illetve Fischer Iván karmester. A Művészetek Palotájában is látott szólisták, az amerikai mezzoszoprán Kelley O'Connor, a finn tenor Jorma Silvasti és az izlandi Kristinn Sigmundsson, valamint a kifejezetten az athéni koncertre meghívott nagyszerű görög szoprán Myrto Papatanasiu és a Görög Rádió Énekkarának a tagjai valamennyien sokat tettek a megérdemelt sikerért. BR>

A közönség hosszas vastapssal jutalmazta a magas színvonalú produkciót. Fischer Iván tovább folytatja a maratoninak tetsző Beethoven-sorozatot, hiszen Athénból rögtön New Yorkba repül, ahol a Lincoln Center felkérésére mind a kilenc Beethoven szimfóniát elvezényli. A Beethoven egykor és ma című sorozat különlegessége, hogy a BFZ zeneigazgatója az első két koncerten, a korhű hangszereken játszó Orchestra of the Age of Enlightenment-et dirigálja, a második kettőn pedig saját "modern" együttesét a Budapesti Fesztiválzenekart irányítja. A brit zenekar az I., II., III., V., és a VIII. szimfóniát szólaltatja meg, a BFZ pedig a Budapest mellett március 15-én Essenben, 16-án Torinóban, 22-én és 23-án pedig Athénban már játszott IV., VI., VII., és IX. szimfóniát játssza. Fischer Iván a Népszavának elmondta azért tartja fontosnak ezt a valóban kuriózumnak számító vállalkozást, mert általa az intellektus és az intuíció olyan közelítése jöhet létre, amely rendkívül izgalmas lehet. BR>

A Budapesti Fesztiválzenekar egyébként a Művészetek Palotájában nemrégiben három alkalommal tűzte műsorra Mozart Don Giovanni című operáját, a bemutatóra több külföldi koncertmenedzsert meghívtak. A produkció iránt nagy a nemzetközi érdeklődés. Az operát, amelynek címszereplője a görög Tassis Christoyannis szorgosan látogatta a Budapesti Fesztiválzenekar athéni koncertjeit, meghívták többek között Spanyolországba és New Yorkba is, Las Palmasban három előadás tartanak, New Yorkban pedig kettőt, de úgy tudni, hogy érdeklődnek az opera iránt a görögök is. Az athéni turnéra most először elkísérték a zenekart a Budapesti Fesztiválzenekar Baráti Körének tagjai is. Volt olyan elszánt rajongó, aki a cége által felajánlott brazíliai jutalomútját mondta le az athéni hangversenyek kedvéért. BR>

Balogh Gyula, Népszava
2010. március 24

 

Amit a Fesztiválzenekar 23 muzsikusa John Nelson vezényletével véghezvitt, azt nyugodt lélekkel nevezhetjük remeklésnek.
Csengery Kristóf, Magyar Rádió Bartók Adó, Új Zenei Újság, 2002. április 13.
 

Facebook ikon
BFZ | nagyfelbontású letölthető fotók
BFZ | fotógaléria design: ©Ars-Wonderland