|
A megbüntetett erkölcstelenség, avagy Don Giovanni
Mozart operája a Művészetek Palotájában
Az operajátszás egyik ékköve a Don Giovanni, és valószínűleg az is marad. Mozart színpadi művei előtt is léteztek operák, de repertoár Mozart műveivel kezdődik, sokak számára végződik is. Mozart minden műfajban kiemelkedőt alkotott, a későbbi operaszerzők közül talán nincs még egy, aki ilyen univerzálisan lett volna képes a műfajokat kibontani, a romantikus operaszerzők nagy része csak a műfajra koncentrált.
Mozart zseniálisan ötvözte a megelőző stíluskorszakok vívmányait, az olasz operák bel canto jellegét, a szövésmódot, a drámai kifejezőerőt, különösen a szinte lamentókat idéző, mély fájdalmat ábrázoló áriákban, a Singspiel játékosságát, humorát. Nem véletlen, hogy német és olasz nyelvű librettókat zenésített meg, hiszen zenei nyelve mindkét stílusban tökéletes.
A Don Giovannit nem véletlenül nevezik az operák operájának, már a prágai bemutatón zajos ováció fogadta a nőcsábász don történetét. Na persze, ahhoz kellett Mozart zenéje is. A Tirso de Molina színdarabjából és Molière Don Juanjából is szemezgető librettó – a szerencsevadász világfi, aki egyetlen librettót sem írt, míg ki nem nevezték a császári színházak költőjévé, Lorenzo da Ponte műve – bőségesen kihasználja a szexualitásból, a társadalmi ellentétekből eredő feszültséget, de a mesékbe illő hiszékenységet is. Ezek a témák már a Figaro házasságában és a Così fan tuttéban (hogy csak a Da Ponte-librettóra írt operákat említsük) is jelen voltak, de a Don Giovanni messzebbre megy. Ez már nem vígopera, itt a cselekedeteknek komoly tétje van, Don Giovanni – bár Mozart és Da Ponte rokonszenvezik vele – megkapja büntetését. Azon sokáig el lehetne vitatkozni, hogy a don vajon egy bohó, élvhajhász férfi, aki csak kihasználja a nők élvezeti értékét, beleegyezésükkel, vagy egy beteg, mániás függő. Sorsa mindenesetre tragikus, de a többi szereplőn is nyomot hagy: Elvira hisztérikává válik, ha addig nem volt az, Anna halogatja az esküvőt (reméljük, talál egy talpig férfit), Zerlina belekóstolhat a szerelembe egy talpig férfi nemessel, Masetto egy életre leckét kap.
Harmadik alkalommal tűzött Mozart-operát műsorára a Budapesti Fesztiválzenekar a Művészetek Palotájában, idén minden elképzelést felülmúló érdeklődés övezte az előadást. Szép, vaskos közhellyel mondva hagyománnyá vált, egyben le is zárult egy fejezet, hiszen mindhárom Da Ponte-librettóra készült művet láthattunk. Mozart szerencsénkre gondoskodott arról, hogy legyen mit megnézni még a közönségnek.
Az előadáson két énekest már tavaly is hallhattunk, Tassis Christoyannis Guglielmóként nevettette meg a közönséget, most a címszerepben lépett fel. Talán közelebb áll hozzá a komikus figura, Don Giovanni szerepében is inkább ezt éreztem. Hangja nagyszerű, és neki köszönhető az opera két kiemelkedő jelenete. Rendkívül érzékinek találtam a szerenádot, talán sosem hallottam ilyen fűtötten, egy ilyen szerenád után tényleg mindenki Don Giovanni karjaiba dőlne. Ugyanilyen hatású volt Don Giovanni és Zerlina duettje. Két egyszerű dallam, és mennyi mindent rejt! Julianne Banse a másik énekes, akit tavaly láttunk, Fiordiligiként, most a kezdetben bosszúszomjas, majd megbocsátó Donna Elvirát alakította, a figura nem volt hisztérika, annál jóval több. Banse is kiváló volt, de a tavalyi szerepében jobban tetszett.
José Fardilha farmeres Leporellója minden ízében az ugrásra kész, de a vélt előnyök miatt mégis Don Giovanni mellett maradó figurát mutatta. Az előadás talán legjobb – hangi és színészi alakítása fűződik nevéhez. Donna Anna Laura Aikin tolmácsolásában szólt, a karakter csak nehezen bontakozott ki. Aikin hangja gyönyörű, azonban hiányzott az a plusz, amitől igazán jó lehetett volna éneklése. A pipogya Don Ottavio szerepében Megyesi Zoltán énekelt, tetszetősen, sikeráriája, a Dalla sua pace nem hangzott el (az operát a prágai bemutató nyomán játszották,) pedig talán ez a legszebb ária. Masetto Molnár Levente volt, nagyon tetszett a szerepben: a férjet kissé macsóbbra vette, ez határozottan előnyére vált a figurának, és Zerlina (Sunhae Im átlagos tolmácsolása, ő az együttesekben jobban tetszett) határozottságához is jobban illett. A Comtur szerepében az iszonyatos hangerővel rendelkező Kristinn Sigmundsson lenyűgöző volt.
Most is Fischer Iván rendezte a darabot, díszletként színművészeti főiskolások szolgáltak. Azt még felfogtam, hogy a kőszobor megjelenése előtt asztalt látok testekből, hogy a temető kerítésén Giovanni nem találja az ajtót (a felirat sokat segített), de igazából nem értettem, mi mit jelent. A kormányzó a vacsoránál emberi testektől körülvéve emelkedett ki, ez igazán tetszett.
Az idei Don Giovanni egy hajszállal maradt el minőségben a korábbi Mozart-operáktól, de így is rendkívüli este volt a záró előadás.
Lehotka Ildikó, Papíruszportál
2010. március 4
 
|
