|
Nyuszi a cilinderből
A Dvorák-maraton fantasztikus sikerrel hódított, sorok álltak a bejutásért, telt házak és vastapsok estek a programok mindegyikén, s még a Kultúrház sokat látott riportere is leejtett állal ámuldozott, hogy több százan voltak, akik az egy napra eső 11 koncertet végigülték a Művészetek Palotájában. Aki valaha is járt a filmszemlén, s látta, hogy mekkora sorok állnak az új magyar filmekhez, az már nem ámuldozik egy-egy rendezvény fantasztikus vonzásán. Az esemény bűvölete az egyhetes szemle alatt több embert vonz a magyar filmekhez, mint egész évben a köznapi vetítések, mondhatjuk kicsit sarkítva. Igen, ott lenni, részt venni valami remek dologban, ez is munkál, amikor Dvorákhoz odaáll az ember a sor végére, és fohászkodik, hogy bejusson. Fischer Iván, aki amellett, hogy nagyon nagy művész, igazi bűvész is, olyan fehér nyuszikat varázsol elő a cilinderből, amiről nem is álmodtunk volna. (Hány remek kezdeményezése volt már a Budapesti Fesztiválzenekar élén, amikor hogy úgy mondjuk, leszállította a hideg csúcson lévőnek hitt zenét a pulpitusról, s odavitte a közönséghez, és a közönséget odavitte a zenéhez, és ezekből gyönyörű összetalálkozások születtek már.) Fischer Iván képes mindig friss szemmel látni és nézni a világot, ami körülveszi – és igazi vonzó eseményt talál ki a zene és a közönség közös kedvéért, és ráérez, hogy hol is van e két fontos összetevő közös találkozási pontja. Hát mondjuk a Dvorák-maratonnál. Jó volt tőle hallani, hogy mindenféle misztifikáció nélkül (amiből azért kijutott az előtte megszólaló fontoskodó zeneértők szavaiban) nem kötelező érteni a zenét annak, aki örülni szeretne egy hangversenynek. Fischer Ivánnak elhihetjük, hogy az kell: üljünk le, adjuk át magunkat és az érzéseinket annak, amit hallunk. Ha erre figyelünk, miénk lesz a zene.
Bársony Éva, Népszava
2009. március 7
|
